Evésbe menekülni

Az evés sokszor nem az éhségről szól. Legalább is nem arról a fajta éhségről, amikor üres a gyomrom és a testemnek tápanyagra és energiára van szüksége. Hanem arról, hogy ez okoz örömöt az életben, öröm nélkül élni pedig nem lehet.

Ha nem találom a jó érzéseket a hétköznapokban, azokban a pillanatokban, amikor szinte elviselhetetlen a munkám, az életem, amikor valami idegen dolog tölti meg a gondolataimat, az érzéseimet és a létezésemet, akkor megeshet – vagy talán rendszeres –, hogy túleszem magam.

Mert az örömre nem azért van szükség, hogy kibújjunk a kötelességek, a munka alól, hanem, mert létszükségletünk. Ha nincs örömünk, akkor van helyette rossz kedv, levertség, motiválatlanság, döntésképtelenség és emiatt azután nem lesz erő a kötelességeink teljesítésére sem.

Így értem már – bár homályosan –, miért eszem annyit, ami végül már nem jó nekem, de az, hogy hogyan kapom vissza az életemet, ettől még egy rejtély marad. De legalább egy lépéssel közelebb kerültem magamhoz.